Üdvözlöm a honlapomon!
Meghívó önálló időszaki kiállításomra
A hír utoljára módosítva: Szamosközi Antal által, 2012.04.29, 13:39:43-kor
Megnyílt!
A keszthelyi Festetics Kastély, Vadászati Múzeumának Kittenberger termében, önálló időszaki festmény kiállításom nyílt, mely 2012 szeptemberéig látogatható.
Szeretettel várok Mindenkit!
Szamosközi Antal
Szamosközi Antal festőművész a természet tisztelője
Az első komoly ismerkedés a természetábrázoló művészettel diákéveimben történt, amikor kezembe került a híres "Müncheni Iskola" követőinek egyik albuma az 1900-as évek elejéről. Mégis a nagy magyar állatfestők (Csergezán Pál, Muray Róbert) munkásságának a megismerése segített a végső elhatározásban, egy életre elköteleztem magam a festészettel. Ettől kezdve a legtöbb időt a természetben töltöm, megfigyelem az élővilágot, vadászatokra járok és vázlatokat készítek. A természet és az élővilág mellett szívesen festek mást is, pl. lovakat, városrészleteket, virágokat, csendéleteket. A vadromantikus magyar alföldön, Szentes városában születtem 1963-ban. Sokáig főleg a saját gyönyörűségemre festettem, ma azonban már bel- és külföldön egyaránt elismertek munkáim.
Alkotásaimról reprodukciókat és gobelin alapokat gyártunk
A reprodukció nyomatok az eredeti olajfestményeimről készülnek nyomdai technikával. A csúcstechnológiának köszönhetően a nyomatok a megtévesztésig hasonlítanak az eredeti festményekre. A különleges technikával lekezelt vászon - melyre a nyomatok készülnek - azt a hatást kelti, mintha selyemfényű lakkal lenne bevonva. Egyszóval a nyomatok hűen visszaadják az eredeti festményhatást.
A nyomatok festése fény- és vízálló!
A gobelinről
A festészettel párhuzamosan Feleségem egy másik művészeti ággal kezdett el foglalkozni, a gobelinnel. Úgy gondolta, hogy a festészet szorosan összefügg a gobelinnel, ezért festményeimről gobelin alapokat gyártunk, melyek a goblenezők körében nagyon népszerűek. Így a festészetemből egy új családi vállalkozás alakult ki, a gobelin alap gyártás. Az évek során kiderült, hogy ez a vállalkozás egyedi a maga nemében, hiszen élő festőnek festményeiről nem készülnek gobelin alapok úgy, hogy azt a művész saját maga készítse el.
Ezekben a munkálatokban a családomra maximálisan számíthatok.
A nyomatok festése fény- és vízálló!
A gobelinekről bővebben a www.szamoskozigobelin.hu oldalon olvashat!Figyelem!
A vásznat, ha hosszabb ideig víz éri, esetleg összemehet.Festmények tisztítása:
Száraz ruhával vagy tollseprűvel finoman portalanítani!
Kellemes böngészést kívánok Önnek az oldalon, és a virtuális galériában!